Mit tartogat a jövő?   Leave a comment

Az io9 science-fiction portál íróinak lehetősége volt megnézni a Universe következő három részét, és írtak is nekünk egy jó kis spoiler mentes összefoglalót arról, hogy mit várhatunk.

A történet nem csak, hogy azon a szinten folytatódik, ahol az ősszel abbahagytuk, de még magasabbra teszi a lécet.

  • Ahogy már az előző (02×10 – Resurgence) epizódban is láttuk, Brody és Volker több szerephez jut, és ezzel együtt a humor mennyisége is növekszik, hiszen a két figura ténykedése sok vicces jelenetet szül.
  • A díszlet szebb, mint valaha. A fények egészen különleges látványt nyújtanak, és az operatőrök is megállnak néha egy kis időre, hogy legyen időnk gyönyörködni.
  • Újabb zseniális vizuális effekteket kapunk, de az idegen lények helyett most az űrhajókon lesz a hangsúly.
  • A törénet még jobban felgyorsul. Mivel képesek a hajót a irányítani, nem lesz több szenvedés a vezérlő székkel meg falra firkált egyenletekkel. Ugyanakkor lesz még olyan epizód, ami nem viszi sokkal előrébb a történetet, és inkább önmagában lesz izgalmas, mint a 01×08 – Time.
  • A Lucian szövetség továbbra is jelen lesz, és részt vesz a történet alakításában.
  • És végül, újabb szereplők fognak meghalni, egészen izgalmas körülmények között.

Ha végül ezek lesznek a Universe utolsó részei, akkor nem egy lassú szenvedést fogunk látni, hanem egy igazán látványos halotti szertartást.
De ez a kérdés még egyelőre nyitott, és a következő bejegyzésben a lehetséges folytatásról lesz szó.

Az eredeti írást elolvashatjátok az io9 portálon.

Advertisements

Posted 2011. március 4. by Nekomajin in Hírek, SGU, Történetvonalak

Tagged with

Neked is van véleményed? Ide pötyögd!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s