Levélváltás, harmadik felvonás   Leave a comment

Nem terveztem tovább foglalkozni a témával, de Joseph Mallozzi a saját blogjában reagált a Syfy válaszlevelére, és rámutatott néhány dologra.

Előzmények: GateWorld, Syfy

Mallozzi azzal kezdte, hogy azzal teljesen egyetért, hogy a televíziózás üzlet, és ha van nagyobb nézettséget, és ezzel több bevételt produkáló sorozat, akkor egyértelmű, hogy azokat folytatják. Inkább a Syfy válaszában írt indokok miatt vakarta a fejét, ahogy ő fogalmazott.
Először is nem fair az SGA és az SGU premierjének nézettsége közötti 25%-os különbségre hivatkozni, mert az SGA egyrészt nyáron futott, amikor kevesebb a konkurencia az országos csatornákon, másrészt az 5 évvel korábban volt, amikor még jóval kevésbé voltak elterjedve a műsorrögzítő eszközök és az internetes letöltés. Egyszerűen akkoriban még többen néztek TV-t.
Azt is meg kell jegyezni, hogy a Syfy legnézettebb műsorai mindig is nyáron futottak, ahogy korábban a Csillagkapu is. Éppen ezért nem lehet a többi keddi sorozathoz hasonlítani, mert azok mind nyáron érték el a nézettségi rekordjaikat.

Azt is megemlíti, hogy az sem teljesen igaz, hogy az MGM egyedül felelős az SGA lefújásáért, mert annak ellenére, hogy a gyártási költségek már igen magasak voltak, a hatodik évad jó felvezetése lett volna a Universe-nek, (ahogyan az SG-1 is volt az SGA-nak,) ezért az MGM-nek érdekében állt elkészíteni.

Összefoglalva tehát Mallozzi véleménye az, hogy természetesen nem lehetett elvárni, hogy a Syfy megrendelje a harmadik évadot, ha az nem termel nekik profitot, viszont nem szép dolog olyan sorozatokkal összehasonlítani, amik egyrészt nyáron futnak, másrészt a nézőközönségükből adódóan többen nézik élőben.
A teljes szöveget elolvashatjátok Mallozzi blogjában.

Reklámok

Posted 2011. május 16. by Nekomajin in Hírek, Levelesláda

Tagged with

Neked is van véleményed? Ide pötyögd!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s