#SGRewatch: SG-1, 9. évad   2 hozzászólás

A sokak szerint kicsit lapos 8. évad után a 9. évad újra pörgést hozott új szereplőkkel, új ellenséggel és egy teljesen új történetszállal.

Új főszereplőként érkezett Ben Browder és Beau Bridges, valamint az először csak Amanda Tappingot ideiglenesen helyettesítő, és később szintén főszereplővé váló Claudia Black. Talán már sokan tudják, hogy lehetséges opcióként merült fel, hogy az SG-1 a 8. évaddal véget ér, és egy új sorozat indul Stargate Command (Csillagkapu parancsnokság) címmel, de végül inkább a folytatás mellett döntöttek a készítők.
A GateWorld szerkesztői most is kiemeltek néhány érdekességet, amire érdemes lesz odafigyelni:

  • Szuperkapu
  • Függőséget okozó űrkukorica.
  • Egy új “Goa’uld” Qetesh személyében.
  • Egy Ős technológia, ami az SGU-ban lesz majd csak igazán fontos.
  • Néhány régen látott barát visszatérése.
  • Rengeteg Baal.
  • Egy elveszettnek hitt Jaffa törzs.
  • A Föld első saját fejlesztésű anyahajójának pusztulása.

Természetesen ezek csak kiragadott dolgok. Az új történetszál rengeteg érdekes apróságot hozott magával, amit felfedezhettek, ha odafigyeltek. Az igazán megrögzött rajongóknak most is ajánlom az SG Wikia epizód adatlapjainak végén lévő jegyzeteket.

A szavazás kategóriái is változtak egy kicsit:

  • Legjobb epizód
  • Legjobb Cameron jelenet
  • Legjobb Daniel jelenet
  • Legjobb Carter jelenet
  • Legjobb Teal’c jelenet
  • Legjobb Vala jelenet
  • Legjobb Landry jelenet*
  • Legjobb CsK-1 jelenet
  • Legjobb idegen faj (amelyik szerepelt a kilencedik évadban)
  • Legjobb ellenség (aki szerepelt a kilencedik évadban)
  • Legjobb mellékszereplő (egy kiemelt epizód alapján)
  • Legmenőbb technológia

*Csak akkor, ha érkezik elég érvényes jelölés.

A “jelenet” lehet egy konkrét jelenet, egy megszólalás, egy grimasz, de akár egy egész epizódra kiterjedő történés is. Természetesen csak a kilencedik évad epizódjaiban szabad gondolkodni.

Jelölteket állítani ebben a fórumban lehet kb. a hónap közepéig. Egy személy kategóriánként egy jelöltet állíthat.

A teljes felvezetőt elolvashatjátok a GateWorldön.

Jó szórakozást! 🙂

Advertisements

Posted 2012. április 8. by Nekomajin in #SGRewatch, Rovatok

Tagged with ,

2 responses to “#SGRewatch: SG-1, 9. évad

Subscribe to comments with RSS.

  1. A kilencedik évad tényleg jó volt, de szerintem a nyolcadik sem volt lapos…
    Szerencse, hogy nem fejezték be, sok dologról maradtunk volna le!!!

    • Nem maradtunk volna le semmiről, mert ugyanezt láttuk volna, csak más címmel.
      Persze azóta már fogják a fejüket a készítők, mert a Command valószínűleg tovább futott volna 2 évadnál.

Neked is van véleményed? Ide pötyögd!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s