Hírcsomag /120522/   3 hozzászólás

A Syfy hivatalosan bejelentette, hogy nem lesz Sanctuary 5. évad.

A bejelentés magyar idő szerint a tegnap este történt.
A hosszasan húzódó döntésből már sejthető volt, hogy nem lesz folytatás, de Amanda Tapping (Sam Carter) pár hete még úgy nyilatkozott egy interjúban a GateWorld szerkesztőjének, hogy július elejéig még van remény, ugyanis az a határidő, amikor még elkezdhetik a forgatást, hogy az első részek szeptemberben képernyőre kerüljenek. Sajnos ez nem így történt.

Az elmúlt hónapokban a stáb is szétszéledt. Amanda Tapping és Martin Wood a Primeval: New World című sorozatot rendezik, Christopher Heyerdahl (Halling, Todd) pedig a True Blood című sorozatban kapott visszatérő szerepet.
Amandát legközelebb a Space Milkshake című scifi vígjátékban láthatjuk valamikor az év végén vagy jövőre. A filmben Amanda mellett Robin Dunne (Sanctuary: Will Zimmerman) és Kristin Kreuk (Smallville: Lana Lang) játssza a főszerepet.

Continuum címmel új, időutazós scifi sorozat kezdődik. A stáblistán a főszereplő Rachel Nichols (Alias: Rachel Gibson) mellett ott lesz Jennifer Spence (Lisa Park), Lexa Doig (Carolyn Lam) és Tony Amendola (Bra’tac) is. A két órás pilot epizód most vasárnap lesz látható a kanadai Showcase csatornán.

Advertisements

3 responses to “Hírcsomag /120522/

Subscribe to comments with RSS.

  1. Sanctuaryt sajnálom, de jó ez így. Innen csak egy nagyobb lélegzetvételű szállnak lehetett volna értelme, az meg nem biztos, hogy végigmegy és akkor meg még egy félbe szakított sorozat…

    Continuum meg nézősnek ígérkezik. ^^

  2. ennyit syfyról

  3. Egyetértek, inkább legyen kerek befejezése a Sanctuary-nek!!!

    Érdekes lesz ez a Continuum, bár az az animáció nagyon kérdőjeles… De már csak az imádnivaló főszereplőnőért is megéri nézni majd!:)

Neked is van véleményed? Ide pötyögd!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s